Eugenia Lee magyar üvegművész ebben a részben fogadott hazájába, Dél-Koreába vezet el minket. Minden sorából árad a szeretet az iránt az ország iránt, amely befogadta.

Dél-Korea fejlett és gazdag ország, ragyogó úthálózattal, a hightech minden kényelmével, kedves és befogadó emberekkel, a hagyományok tiszteletének és a legmodernebb technika alkalmazásának nagyon különleges egyvelegével, melyet más országban nem tapasztaltam.

Az ország meggazdagodása mindössze egy generáció alatt következett be, így a velem egykorú férjem még éhezett gyermekkorában, a szüleiről már nem is beszélve. A koreaiak nem úgy köszönnek egymásnak még ma sem, hogy jó napot, hanem úgy, hogy „ettél e már ma?” Ráadásul erre a kérdésre valóban várják a választ és ha az esetleg nemleges, akkor mindenáron meg akarják az embert etetni de azonmód.

Talán az emberségük is a még el nem felejtett nyomorból fakad, nem tudom, de az biztos, hogy nagyon humánus nép, segitőkészek, kedvesek és ha csak egy pici gesztust teszel arra vonatkozóan, hogy valamelyest az otthonodnak érzed a hazájukat, a világból is kimennek érted.

Pár szavas koreai szókincsnek kiváltképp örülnek, megtisztelve érzik magukat, hogy vetted a fáradtságot és megtanultad. Ha ennél jobban beszélsz és mondjuk, mint én, megismerkedsz a történelmükkel, kultúrájukkal, konyhájukkal, már be is fogadtak és teljesen koreaivá válhatsz, ha ezt szeretnéd.

A magam részéről azért ettől óvakodtam, mert számomra ez csak egy szerep lett volna, amit ugyan el tudtam volna játszani tökéletesen, de nem lettem volna önazonos, így nem tettem. Nagyon apró, nüansznyi rést hagytam magamnak, amin keresztül bármikor visszaváltozhattam európaivá, ha az adott szituációban azt itéltem hitelesnek.

Az ország a Csendes-óceánba nyúló félsziget. Télen nagyon hideg van, nyáron meg nagyon meleg, és egy pár hétig monszun is. Északi szomszédja Észak-Korea, a tengeren pedig a legközelebb Japán.

A megszállás óta a koreaiak mind utálják Japánt, joggal, mert sok millió ember megöléséért, koncentrációs táborba hurcolásáért, fiatal lányok tömeges prostituálttá tételéért, erre a célra fenntartott szigetek létrehozásáért Japán mind a mai napig nem kért bocsánatot és a két ország között még ma is vannak komoly súrlódások, határviták.

Korea természeti szépségekben nagyon gazdag ország. Fejlett nehézipar, hajógyártás, vegyipar adja az alapot a könnyűipar szárnyalásához. A szolgáltatások európai szemmel nézve roppant kényelmesek. Minden házhoz jön, és lehetőleg azonnal. Legyen az étel, napi bevásárlás vagy internet, kábel tv, még meg sem rendelted és már ott van.

A banki szolgáltatások is egyedülállóak, nem létezik számlavezetési dij, sőt, minden esetben te kapsz (nem is kis értékű) ajándékot ha számlát nyitsz valahol. Készpénzt senki nem használ, a bank, illetve hitelkártyával történő fizetés után ugyanis pontok járnak, méghozzá a vásárlás 10-15%-ának megfelelő értékben és ajándék kuponok havonta, ajándékozós ünnepeken pedig komoly ajándékok.

A koreaiak többsége panelben lakik, ami azért messze nem a magyar lakótelepeket idézi. A közfalakat téglából építik, a hangszigetelés kitűnő, a belsőépítészetről is csak szuperlatívuszokban lehet szólni.

A digitalizás pedig eleinte a „vidéki lány pesten” szindrómát okozza az odatévedt idegenben. Lakáskulcs nincs, az ajtó számkóddal, ujjlenyomattal vagy retinascannerrel nyílik. Belülről távirányitóval engedheted be a látogatót, miután beszéltél vele a kaputelefonon, ami természetesen egy TAB nagyságú monitort is tartalmaz. Ezen van egy másik gomb is, amin hivhatod a lakópark technikai személyzetét ha valami elromlott volna, vagy a gondnokot ha épp vele van dolgod.

Mindez ingyenes, illetve benne foglaltatik a közös költségben, ami elhanyagolható összeg a magyar társasházakéhoz képest.

Rovarok nincsenek az ilyen házakban, ennek több oka is van. Az egyik a szelektiv hulladékgyűjtésben és annak igen fegyelmezett betartásában rejlik, a másik pedig abban a szintén ingyenes szolgáltatásban, amikor hetente végigjárják az összes lakást és egy szintelen, szagtalan vegyszerrel lepermetezik a lefolyókat.

A koreaiak nagyon sokat dolgoznak, ám nagyon szeretnek szórakozni is. Ha éjfélkor kimész egy közparkba, minden tenisz, tollaslabda, kosárlabda és focipálya foglalt, mások a tavak körül kerékpároznak, sétálnak, gördeszkáznak vagy épp kocognak. Minden újat imádnak és minden hagyományt a lelkük mélyéig tisztelnek és betartanak. Ez a kettősség az én szememben a legnagyobb sármjuk.

(Kedden következik a befejező rész.)

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Posted in EFT

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.