A „kulturális sokk” kifejezés ijesztően hangzik, ezért inkább dodzsemnek nevezem. A dodzsemben előre lehet tudni, hogy egy menet mennyi ideig tart, és bár nagy a lökdösődés, végül senkinek nem esik baja.

Külföldre költözni, emigrálni persze komolyabb dolog, mint a Vidám Park, de végeredményben szórakoztatóbb, és tanulságosabb, ha képesek vagyunk elviselni a váratlan ütközéseket anélkül, hogy hazaszaladnánk.

Noha kivétel nélkül mindenki átél olyasmit, amire nem számított, és többnyire nehezebb az alkalmazkodás, mint azt elképzeljük előre, de azért nagyjából lehet látni, milyen fázisokon megy keresztül, aki külföldre telepszik.

Az első fázis az izgatott várakozás. Amikor először érkezünk egy másik országba, a különbségek exotikusnak tűnnek, az új emberekkel való találkozás stimuláló, az élmények izgalmasak.

Ahogy elmúlik az első néhány hét, a különbségek egyszerre csak idegesítővé válnak. Ilyenkor következik az ellenállás időszaka. Állandóan összehasonlítgatjuk az új helyet az otthonival, és ami otthon van, az felsőbbrendűnek tűnik. Hiányozni kezdenek a barátok, a megszokott ételek, és a biztonságot adó szokások.

Ilyenkor sok külföldi csak a saját honfitársai társaságát keresi, és teljesen elszigeteli magát a helybeliektől. Társaságok alakulnak ki, amelynek tagjai csak egymással tartanak kapcsolatot. Jó néhányan így is maradnak addig, amíg vissza nem költöznek az anyaországba.

Körülbelül kilenc hónap után következik az átalakulás korszaka. Az ember már megszokta a környezetet, és értékelni kezdi annak jó oldalait. Van, aki átesik a ló túloldalára, és leszólja a saját kultúráját. Különösen az emigránsok, akik nem szándékoznak hazaköltözni, a saját szokásaikat és hagyományaikat elkezdik leszólni, nem akarnak az anyanyelvükön beszélni, és honfitársaikkal vegyülni.

Azonban a kulturális gyökereket nem lehet kipusztítani, akárhogy is igyekszik valaki. A kultúra be van ágyazódva az ember gondolkodásába és viselkedésébe. Nem válhatunk gyökeresen más emberré.

Ideális esetben a külföldön élők fejlődése folytatódik, és elérkezik az utolsó fázis, az integráció. A kulturális szakadékokat már áthidalta az ember, ismeri valamennyire a nyelvet, a szokásokat, el tudja kerülni a „dodzsemmel” az ütközéseket. Megtanulja értékelni saját kultúráját, és az új életmódot is.

Sokan megrekednek a második, vagy a harmadik fázisban. Ennek következménye lehet erős szorongás, korábbi, nyugvóban lévő pszichés problémák kiütközése, családi konfliktusok kiéleződése.

A lényeg: türelem! Adj időt magadnak, és ne add fel!

Forrás: Cathy Tsang-Feign, PhD: Living Abroad

 

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.