Pedro azért fordult hozzám, mert csomókban hullott a haja. Önértékelése romokban hevert. Az orvosok Hashimoto-féle pajzsmirigygyulladást állapítottak meg nála.
Sokféle tünet alapján diagnosztizálják ezt a betegséget. Gyengeség, bőrszárazság, fázékonyság, memória- és koncentrációs zavar jelezheti. Az anyagcsere megváltozik, lelassul. Autoimmun zavarról van szó, a szervezet által termelt antitestek a pajzsmirigyet támadják, és gyulladásba hozzák. Az autoimmun zavarok hátterében gyakran lehet traumát felfedezni, amelyre az egyén tudattalanul önromboló folyamatokkal reagál.
Pedro (nevezzük így) az értéktelenség érzésétől gyötrődött. Egyetem után első munkahelye maga volt a pokol számára, rettegett attól, ha a főnöke hívatta, vagy csak szólt hozzá, pedig tulajdonképpen nem volt vele probléma. Nem bírta elhinni magáról, hogy képes lehet jól teljesíteni.
Első találkozásunk során főleg az aktuális panaszaival foglalkoztunk. Sorra vettük önképének sötét oldalait, és kinyomoztuk, milyen konkrét helyzetekben, hogyan nyilvánulnak meg a saját magára vonatkozó negatív hiedelmek: testi érzésekben (szorítás a nyakán, nyomás a mellkasán), és az érzelmekben. Főként szomorúság, elkeseredés, tehetetlenség bukkant felszínre.
Sok ember egyszerűen nem tudja, mit érez. “Szorongok”, “depressziós vagyok” – mondják, és nagyon elcsodálkoznak, amikor újabb és újabb érzelmeket tudatosítanak magukban, úgy, mint amikor a hagyma héját lehántjuk. Pedro nagyon meg akart gyógyulni, de előbb meg kellett tanulnia az önmagára figyelést. Olyan ember számára, aki önmagát nem becsüli, luxusnak tűnik, hogy saját magával foglalkozzon, és elfogulatlanul megfigyelje, mi zajlik benne. Az önmegfigyelést, introspekciót elfogadtatni és megtanítani a terapeuta egyik feladata.
Online, Skype-on dolgoztunk, videó nélkül. Ez Pedro számára megnyugtató volt, mert nagyon szégyellte a kopaszodást, könnyebbséget jelentett neki eleinte, hogy nem látom. Fényképet azért kértem tőle. Helyes, kifejezetten jóképű fiatalember, és a képen egyáltalán nem voltak feltűnőek a hajhullás nyomai.
A második ülés során a napi feszültségek már nem kínozták annyira, ezért továbbléptünk. Azt kerestük, mikor tapasztalta először a szorongást, meg a többi erős érzést. Fény derült arra, hogy az apja erőszakos, durva ember volt, aki megfélemlítette a családot. Megtaláltuk azokat a szituációkat, amelyek során az apa traumatizálta Pedrót kisfiú korában.
A harmadik virtuális találkozás során arról számolt be, hogy csökkent a szorongása a munkahelyén, jobb kedvvel jár be dolgozni, és már nem fél a főnökétől. A betegségtünetek is enyhültek, de nyilvánvalóan nem volt még teljesen rendben. Ismét csak arra kértem, emlékezzen vissza arra, amikor először érezte a félelmet. És ekkor megtörtént az áttörés.
Pedro, sok év után, visszaemlékezett arra, amikor nyolcéves korában szokás szerint átment a szomszédban lakó barátjához játszani. A kis barát tizennégy éves bátyja otthon volt, és áthívta őt a saját szobájába. Ő gyanútlanul átment, és engedelmeskedett a nagyfiúnak, aki bizony visszaélt az ő naívságával. Érezte, hogy valami helytelen, rossz dolog történik vele, de a majdnem-felnőttnek nem mert ellentmondani. A fiatalember megfenyegette, hogy baj lesz, ha elárulja valakinek, hogy mi történt.
Akkor uralkodott el rajta a félelem. Magányosnak, “másnak” érezte magát, hiszen már nem tartozott a “rendes” gyerekek közé. Nem értette, mi történt vele, és már nem tudta, ki ő. Összeomlott a világa. Brutális apja nem nyújtott támaszt számára, megfélemlített anyja sem. Magára maradt. Mindezt úgy élte meg, hogy egyre inkább önmagát hibáztatta mindenért. A szervezete ellene fordult, kifejlődött a Hashimoto-szindroma.
Végre kikopogtatta magából az EFT-vel a megsemmisülés érzést, amit kisfiúként érzett, a tehetetlenséget, a szomorúságot. Sok körön át kopogtattunk. Kisírta magából a nyomorúságát. Már csak a “hagyma” legbelső része maradt: a harag. Végre ezt is elértük! Hosszasan kopogtatott a dühre, amit eddig eltakart a szomorúság, és a tehetetlenség, és amelyet végre szabadjára engedett.
Amikor a negyedik találkozás során lezártuk a közös munkát, megbeszéltük, mi minden történt, és megkérdeztem, elégedett-e az eredménnyel (a hajhullása csökkent, és megszűnt az állandó fáradtságérzése), a hajhullást egy kézlegyintéssel elintézte – már elfelejtette, hogy emiatt fordult hozzám. Azóta is jelentkezik olykor, beszámol a sikereiről, tanácsot kér. Összejött egy lánnyal, ismét gitározik, biotánc-tanfolyamra jár, jobb munkahelyet talált. Elégedett önmagával és az életével.
Szeretnék egy elérhetőséget ahhoz, aki segített Pedronak. Hasonló problémákkal küzdök.