Van, amikor egy iskolai érdemjegynél fontosabb múlik azon, hogy képes-e valaki egy idegen nyelven kifejezni magát. Olykor élet-halál kérdése, hogy meg tud-e kapaszkodni az idegen országban.

Azt mondják, hiszik, hogy elég az illető országban élni, a nyelv majd csak megragad.

Sok olyan külföldre költözött magyarral találkoztam, aki nem tudott fejlődni, továbblépni, mert nem tanulta tudatosan az ország nyelvét, és megragadt egy kezdetleges szinten. Olyannal viszont nem találkoztam, akinek elég lett volna, hogy “bedobják a mély vízbe”.

Miért olyan nehéz egy idegen nyelvet megtanulni?

Többek között azért, mert idegen. Egy ismeretlen ország ismeretlen dolgaira vonatkozik. Olyan ablak, amelyet teljesen kitárunk, nem létezik Angliában. Ebből sok minden következik. Például az, hogy Angliában üzletet lehet építeni az ablaktisztitásra, míg máshol nem.  Nem ugyanarról beszélünk. És, ha utálod az angol ablakot, mert rángatni kell, és nem tudod magad megtisztítani, akkor az “ablak” szó mást fog neked jelenteni, mint egy angolnak. Amikor nyelvet tanulunk, meg kell tanulni a szavakhoz tartozó világot is. Ez pedig bizonytalanságot, félelmet kelthet.

Nem a módszeren múlik a nyelvtanulás. Ennyit négy nyelv elsajátítása után, amelyek közül kettőt önállóan, tanár segítsége nélkül tanultam (teljesen megtanulni még az anyanyelvet sem lehet), nyugodtan kijelenthetek.

Amikor Angliában éltem, egy magyar fiú (nevezzük Botondnak) megkért, tanítsam angolra. Kopasz, kigyúrt “nyóckeres” gyerek volt, egy icipicit féltem is tőle az elején. Jóformán egy szót sem tudott angolul. Megtartottam neki az első órát, majd leckét adtam fel gyakorolni. A következő órán közölte: nem készítette el a feladatokat, és nem tanulta meg a szavakat. Elnyúlt a fotelban, és várta, hogy majd tanítom.

Elfutott a pulykaméreg. Mindketten gyárban dolgoztunk akkoriban, csakhogy én úgy harminc évvel idősebb voltam nála, nem szoktam hozzá a fizikai munkához, fáradt voltam, fájt a lábam. Közöltem vele: senkinek semmit nem lehet megtanítani! Annak lehet segíteni, aki tanulni akar, és az ilyennek segítek is, nagyon szívesen. De ha ő nem hajlandó mozdulni, akkor rám ne számítson.

Botond értett a szóból. Nagy álmai voltak, eltökélte, hogy ha jól megtanulta az angolt, elköltözik Európából. Elhatározta, hogy naponta megtanul ötven szót. Beszerzett egy szótárat, és kártya-módszerrel szorgalmasan magolta a szavakat, kifejezéseket. Szép dolog a beszédközpontú nyelvtanulás, csak rossz a kiindulópontja. Nyolc-kilenc éves kor után már másképp tanulunk, mint a gyerekkorban. Sokkal lassabban tanuljuk meg a szavakat, ha előbb ki kell bogozni, mit is jelentenek, ráadásul a kommunikáció jelentős része nem beszédszituációban folyik, hanem írásban.

Botond két hónap alatt megtanult többszáz szót, és képes volt egyszerű mondatokat alkotni, többé-kevésbé helyesen. Eleinte félt megszólalni, ezért szombaton délelőttönként elhívtam sétálni, és feladatokat adtam neki: menjen oda egy lányhoz, és kérdezze meg, hány óra van, és hasonlók. Közben a háttérben figyeltem, és együtt örültünk, amikor végre oldódtak a gátlásai.

Három hónap után Botond otthagyta a gyárat, felvették egy őrző-védő tanfolyamra, mert már elegendő volt a nyelvtudása. Azután jobban fizető állást is kapott. Hogy később mi történt vele, nem tudom, mert én eljöttem Angliából. Remélem, elérte a célját.

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.