IQUIQUE 2014 ÁPRILIS 027A fenti képen szociális munkások, pszichológusok, védőnők láthatók, egy héttel az Észak-Chilét megrázó hatalmas, kettős földrengés után, Alto Hospicio település közösségi házának udvarán. Egy héttel korábban két nap egymás után 8,4-es erősségű földmozgás rázta ki őket nem a gatyájukból, hanem a házaikból. Többen ideiglenesen, vagy véglegesen elvesztették az otthonukat. A közösségi ház nagytermében, míg mi fényképezkedtünk, az ő gyámolítottjaik álltak sorba élelmiszerért, ruhaneműért, matracért, takarókért, hogy meg ne fagyjanak a sátorban. Éjjel hideg van a sivatagban.

És mosolyognak!

Hogy lehet ez? Persze, éppen egy EFT-csoportterápián és képzésen vettek részt. De mégis… ez azért túlzás, nem?

Nem. Az itteniek ilyenek. Földrengéses országban élnek, “ez van” – tárják szét a kezüket. Ez a gesztus nagyon magyaros egyébként. De a folytatás más. A továbbiakban nem boronganak egymás vállán, versengve, ki szomorúbb, hanem felállnak, leporolják magukat, és mennek a dolgukra, de előtte jól megölelgetnek, megpuszilgatnak minden jelenlévőt. A puszi, ölelés olyan, mint Magyarországon a kézszorítás, vagy integetés. Ha találkozol vele, megpuszil a szomszéd, a banki ügyintéző, egy jól sikerült projekt végén a fodrász is. A jólléthez szükséges napi ölelésadagot mindenki megkapja. De nem csak úgy, tessék-lássék, hanem érzéssel. Nincs ám alibizés!

Csoda, hogy a GDP-jük ugyan kevesebb, mint a magyar, de a születéskor várható élettartam hét évvel magasabb?

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.