Egy fiatal olasz zongorista nő, Giulietta (természetesen nem ez a valódi neve) azzal keresett meg, hogy közeledik a diplomakoncertjének időpontja, és retteg a fellépéstől. Az elmúlt két év során kezelték már depresszióval, és ínhüvelygyulladással, ami végzetes lehet egy hangszeres számára.

Elküldtem neki az interneten fellelhető olasz EFT-terapeuták honlapjainak linkjét, azért, hogy előzetesen az anyanyelvén tanulmányozza, hogyan is működik az EFT, és próbálja ki a kopogtatást. Így is tett.

Spanyolul kommunikáltunk, és arra bíztattam, hogy a bevezető mondatokat („Noha ezt és ezt érzem, mégis… stb.” – a módszer részletes leírását megtalálod a blogmenüben) az anyanyelvén fogalmazza meg.

Először is a fizikai tüneteinek a helyét határoztuk meg. Feszültnek érezte magát, és a hátán futkosott a hideg, ha a vizsgakoncertre gondolt. Az érzés erőssége a 10 fokú szubjektív skálán 4-es volt az elején. Két kör kopogtatás után a feszültség megszűnt, viszont úgy érezte, hogy a gyomra összeszorul. (Gyakran előfordul, hogy a tünetek helye változik, ilyenkor ezzel folytatjuk a munkát, mindaddig, amíg meg nem szűnnek a tünetek.) Egy kör kopogtatásra az érzés intenzitása 6-ra csökkent.

Megkérdeztem, mikor jelentkezett először a lámpaláz. Giulietta azonnal válaszolt. Hat éves volt, amikor egy családi összejövetelen az egyik rokon kislány nagyszerűen zongorázott. Giuliettát a szülei unszolni kezdték, hogy most ő szerepeljen, énekeljen valamit a vendégeknek. Emlékezete szerint ebben a pillanatban erős szégyent érzett – 8-ast a szubjektív skálán. Tisztáztuk, hogy most, felnőtten ugyanezt érzi, amikor zongorázni készül.

Két kör kopogtatás után a szégyenérzet megszűnt, helyén nagy magányosság maradt. Erről Giuliettának eszébe jutott, hogy a gyomorszorulást (ami még nem szűnt meg) olyankor is érzi, amikor játszik, és olyankor is, amikor hazautazik a családi otthonba. Egyetlen gyerek, és a szülei, miközben egymással folyton veszekednek, őt észre sem veszik. Sohasem kapta meg azt a szeretetteljes figyelmet, amelyre minden gyereknek nagy szüksége van.

„Tehetetlenséget érzek, frusztrációt, mert nem hagyják, hogy boldog legyek” – mondta Giulietta. Ismét kopogtattunk egy kört, néhány másodpercig csöndben maradt, majd felkiáltott: „Dühös vagyok! Ez az! Az életemet külön élem, nem tartozom a családba, és emiatt nagyon dühös vagyok! Még a kezem is ökölbe szorult!”

Sok felszíni érzelem alján düh lapul. A szomorúság, a szégyenérzet szociálisan elfogadott érzelmek, míg a düh nem. Mégis, ott van, és sokszor testi tünetekben mutatkozik meg, mint például Giulietta tendinitise, amely a pályáját fenyegeti.

Rátértünk a vizsgakoncert képzeletbeli próbájára. Megkértem, hogy képzelje el a pillanatot, amikor belép a terembe. Hallja a zörejeket, susmogást, lássa a fényeket, színeket, a közönség rámeredő tekintetét, érezze, amit valószínűleg érezne. Jelentkezik-e lámpaláz. Minden kör kopogtatás után ellenőriztük a feszültséget, és a gyomorszorulást. Néhány kör után ezek megszűntek, amikor elképzelte a koncert első pillanatait.

Egyszerre „észrevette” a szüleit a közönség között, de már nem érezte a korábbi dühöt irántuk.

Néhány héttel később levelet kaptam tőle:

„Kedves Ida, egy órája ért véget a koncert, nagyon jól ment minden, nagyon boldog vagyok, képes voltam uralkodni az idegeimen és a zenére koncentrálni. Nem engedtem be a rossz gondolatokat a fejembe. Nagyok köszönöm a segítséget, naponta gyakorolom a kopogtatást és úgy látszik, nagyon jól működik! Grazie mille! Giulietta.”

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.