Sokszor találkozom azzal munkám során, hogy a lámpaláztól szenvedő, halogatással küszködő, nagy álmaikról lemondó emberek egy dologtól rettegnek különösen, attól, hogy kinevetik őket.

A kinevetés azt jelenti: mi, akik rajtad nevetünk, különbek vagyunk, te nem tartozol közénk.

Az ember csoportban élő állat. Ha kiközösítik, életképtelen. Robinson azért tudott túlélni a szigetén, mert egyrészt a hullámverés partra sodort minden szükséges holmit a zátonyra futott hajóról. A tárgyak az emberi társadalom megtestesülései, a közösség tudását adták a kezébe. Azután pedig megjelent a színen Péntek.

Brazíliában, Sao Paoloban volt dolgunk a férjemmel. Egy délutánunk volt csak városnézésre. Egy nagyszerű asszony, Fehér Mária hívott meg minket egy belvárosi sétára, és kávéra. Ahogy kikászálódtam a kocsiból, a férjem lendületből rávágta az ajtót a hüvelykujjamra.

Ha volt ilyenben részed, akkor tudod, hogy milyen fájdalmas ez. Az ájulás kerülgetett, nem tudtam mozgatni a kezem, és a körmömből vérrel kevert savó szivárgott. Fél lábon ugráltam a fájdalomtól. Amikor valamennyire kitisztult a fejem, átfutott rajtam a gondolat: most mi legyen? Ez borzasztóan fáj, vérzik is. Menjünk orvoshoz? Töltsük ezt az egy szabad délutánt egy orvosi váróteremben, és fizessünk ki egy kalap pénzt egy fájdalomcsillapító injekcióért? Ez hülyeség.

Mi mást lehetne csinálni? A nyál, ugye, fertőtlenítő és fájdalomcsillapító hatású. Anyukák puszilgatják a bibis térdet. Kézenfekvő, hogy bevegyem a hüvelykujjamat a számba, így nem fertőződik.

Dehát kegyetlenül fáj! Most mit csináljak? Annyit beszélek az EFT, a kopogtatás hasznosságáról, hisz pont amiatt voltam Sao Paoloban, hogy tanfolyamot tartsak. Kutya kötelességem megmutatni, hogy nem csak prédikálom, hanem gyakorlom is az EFT-t!

Átfutott a fejemen, hogy ki fognak röhögni, és mély lélegzetet kellett vennem ahhoz, hogy bevállaljam. Választanom kellett: egy idegen város idegen emberei közül néhány kinevet, vagy ezt a soha vissza nem térő alkalmat Sao Paolo megtekintésére kihagyom. Nem volt kétséges, hogy mit választok.

Közben kiértünk a zárt parkolóból az utcára. A férjem részvéttelien fogta a könyökömet, és teljesen megdöbbent, amikor kihúztam a karomat az övéből, és elkezdem a fejem búbján kopogtatni. Képzeld csak el: egy idősebb nő megy az utcán, hüvelykujja a szájában, és a másik kezével a feje tetején kopogtat!

Máriának, aki kineziológus volt, és tudta, mit csinálok, a szeme sem rebbent. A férjem azonban valahogy néhány lépéssel elém került, és elmélyülten figyelte a járdát maga előtt.

A fájdalom nem múlt el rögtön, de alábbhagyott, és a savós vér szivárgása is megszűnt egy fél órán belül. Nagyot sétáltunk Máriával, aki nagyszerű idegenvezetőnk volt, ittunk egy remek kávét, és megismerkedtünk a világ egyik legnagyobb városának történelmével. A körmöm nem esett le, néhány hónap alatt szépen lenőtt.

Van, amikor érdemes bevállalni a nevetségessé válást, nem?

Spread the love
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.