Azért teszem idézőjelbe a betegség szót, mert amint a beszámolójából kiderül, valójában egy kisgyerekkori trauma éledt fel benne, amint naponta elhaladt egy bölcsöde mellett. „Relaxált állapotban az agyam kivetített egy gyerekkori emléket, amire nem emlékeztem, mert nem emlékezhettem, mivel 2 éves koromban történt a bölcsődében. Avval mindig is tisztában voltam, hogy a bölcsődében biztos történt velem valami.”
Az erős nyugtatók nem oldották meg a problémáját. A progresszív relaxáció elsajátítása először javított az életminőségén, és – szerencséjére – az egyik utolsó foglalkozáson „beugrott” az eredeti, halálfélelmet okozó emlék. Mindenkinek javallott elsajátítani a relaxációt, mert az önismeret új dimenziókat nyit az életben. Aki tisztában van saját érzelmeivel és testi reakcióival, és uralja azokat, az közel jár ahhoz, hogy uralja a sorsát. A „betegség” szót pedig azért teszem idézőjelbe, mert számos, betegségként leírt tünet valójában szomatikus, testi jellegű feltételes reflex lehet, amely megkerüli a tudatot.